A lány, akivel megtörtént az eset, szerencsére jól van és azóta, mint a kisangyal issza a vizet.
Pár hónapja elkezdett panaszkodni, hogy fáj a vádlija, amit az orvosok betudtak a sarokcsont kinövésének. Kétszer is járt az ügyeleten, annyira elviselhetetlen fájdalmai voltak. Kapott gyulladáscsökkentőket, mindenféle drasztikus gyógyszert, ám az állapota nem javult. Aztán december 24-én, reggel annyira rosszul lett, hogy a kórházban kötött ki, ahol megállapították, hogy tüdőembóliája van. A vádlijában tanyázó őrült fájdalom nem más volt, mint trombózis, ahonnan a kis vérrög elindult, és meg sem állt egészen a tüdejéig.
A történet pozitív oldala, hogy olyan helyen landolt a vérrög, ahol még nem okozott túl nagy galibát (bár ez relatív, mert Szenteste napján levegő után kapkodni és halálfélelemmel várni a mentőket nem túl felemelő). Tény azonban, hogy végződhetett volna sokkal tragikusabban is.
Hogy ebben mennyi felelőssége van az orvosoknak, akik hónapokig nem diagnosztizálták a trombózist, abba most nem mennék bele. Összetett probléma ez, melynek csak egy kis része tartozik a cikk témájához. Mindenesetre a kórházban alig tudtak vért venni a lánytól, annyira sűrű volt a vére.
Kezd körvonalazódni, hogy miért írtam le ezt a történetet
A folyadék fogyasztás ugyanis szorosan összefügg a vérsűrűséggel. Nem állítom, hogy csak és kizárólag ez okozta a bajt, mert ez nem lenne igaz, de hogy nagyban hozzájárult, abban biztosak lehetünk még így doktori cím nélkül is. A vízhiány ugyanis a vörösvérsejtek dehidratációjához vezethet, aminek következtében kevésbé rugalmassá válnak, így nagyobb a hajlamuk a rögképződésre.
Márpedig történetünk főhőse kimondottan rosszban van (remélem, hogy mára már inkább "volt") a vízzel.
Az a baj, hogy pofázhat akárki akármit, írhatunk okosságokat, sokszor csak akkor eszméltek fel, amikor már megtörtént a baj.
A vendégeim körében is számtalanszor hangoztatom, hogy mennyire fontos a folyadékfogyasztás, egész pontosan a vízfogyasztás. Az összes többi lötty ebben a tekintetben nem folyadék. A sejtjeid között nem icetea meg szénsavas, ízesített üdítő ital folydogál, úgyhogy ha ilyen lónyálakkal bombázod a szervezetedet, előbb utóbb számíthatsz ilyen, vagy ehhez hasonló problémákra.
Szoktátok kérdezni, hogy mennyi az annyi?
Hány litert kellene meginni egy nap? Egyénenként változó, hiszen egy 60 kg-os hölgy folyadékszükséglete nem biztos, hogy meg fog egyezni egy 120 kg-os férfi folyadékszükségletével. Átlagosan 2 és 3 liter között van az a folyadékmennyiség, amit napközben el kell fogyasztanod. Mindezt egyenletesen elosztva érdemes megvalósítani. Tehát ha egész nap elfelejtettél inni, ne akard este bepótolni az egészet. Minden órában fogyassz el egy pohár vizet. Inni akkor is kell, ha nem vagy szomjas. Ez egy aranyszabály. Ha ezt betartod, akkor máris sokat tettél az egészséged érdekében. Arról nem is beszélve, hogy a rendszeres vízfogyasztás hozzásegít a fogyáshoz is, hiszen fokozza az anyagcserét, vérkeringést, illetve segít a méreganyagok távozásában.
A rendszeres vízbevitel további mellékhatásai:
- feszes (narancsbőr mentes) bőr
- vércukorszint szabályozása
- eltűnik a napközbeni enerváltság
Kapcsolódó cikkek:
Szerző:
Bozsik Ildikó