1. A legtöbb fűszerkeverék és ételízesítő tartalmazza a nátrium glutamát ( E621) vegyületet.
De mi is az a nátrium glutamát?
Az egyik legelterjedtebb méreg, mellyel nap mint nap mérgezzük szervezetünket, mert a legtöbb étele ízesítésére gyártott termékben, félkész és készételben megtalálható.
Régóta használt adalékanyagnak akarják beállítani, mivel az alapját, a kombu nevű tápanyagban igen gazdag hínárt, már évezredek óta használják Japánban, de magát a nátrium glutamát vegyületet izolálni csak 1907-ben sikerült. Azóta a gyártásához már semmi szükség a hínár felhasználásához, ipari körülmények között is elő lehet állítani. Mint minden terméket, mely milliárdos üzletet jelent felhasználójának, a nátrium glutamátot is nagyon erős lobbi védi. Ha körbenézünk az interneten, komolynak tűnő honlapok sokasága próbálja eltussolni azokat a kutatási eredményeket, mely szerint többek között ez az ízfokozó felel az úgynevezett kínai étterem szindrómáért, a tünetek a fogyasztás után 2-48 órával léphetnek fel, például fejfájás, nyakfájás, izommerevség, szapora szívdobogás. Ezen felül a okozhat még hányingert, hányást, hasmenést, tartós fogyasztása káros lehet az idegsejtekre, rákkeltő hatása is lehet, gyerekeknél pedig viselkedészavart is okozhat.